Mikor valóban pár nap után egyedül maradok, kissé megszeppenek. Hirtelen semmit nem találok, a könyyveim kiolvastam, mi a csodát csinálhatok? Lassan és bátortalanul, elkezdem a környéket bejárni. Eleinte csak a sarokig merészkedek, onnan pedig minden utcanevet feljegyzek a kis noteszembe, mert képtelen vagyok tájékozódni.
A tömbház egy kis utcában van, mely egy nagyobba torkollik, ahol balra fordulva, kb. 300 m után kiérünk a Kifissias sugárútra. Rengeteg az autó, az otthoni forgalomhoz képest. Honnan tudhatnám, hogy a maihoz képest enyhe mozgás az egész. Imádom ezt a nagy útat. Hiába a szennyeződés, amit érzek is a torkomban, ha sokat vagyok kint, csak úgy kapar, én mégis szeretek itt bóklászni. Rengeteg kis üzlet van errefelé és az egyik sarkon örömmel fedezem fel a Herendi boltot, ahol valami iszonyatos árakon árulják az akkor még Magyarországon akár ötször alacsonyabb áron megvásárolható holmikat. Minden nap elmegyek oda és bámulom a vitrint, olyan biztos pont, amibe kapaszkodnom lehet, egy kis magyar vacok a nagy idegen életemben. Soha nem megyek be. Nem szeretek az üzletekbe bemenni. Itt az elárusítók rögtön neked ugranak és kínálgatnak, mosolyognak, nem hagynak egy pillanatra bámészkodni és ez engem nagyon zavar. Otthon bementem egy üzletbe, igaz nem sokat lehetett benne látni, de az eladók a fejüket sem emelték fel. Mikor fizetni vagy kérni akartál, akkor is alaposan megvárakoztattak. Itt pedig..hirtelen olyan fontosnak érzem magam, ahogy belépek egy egy üzletbe. Jóval később jövök rá, hogy ez nem szocializmus, itt nem kapnak fizetést ha csak ücsörögnek, itt eladni kell. Azonkívül pedig hallják az idegen szót, a ruhámról lerí, hogy a keleti blokkból jöttem, egy pillanatra nem hagynak magamra, nehogy valamit ellopjak. Szerencse ezeket a dolgokat eleinte fel sem fogom, nem érzékelem, nem értem és egyrészt boldog vagyok a rengeteg árutól, kínálattól, másrészt zavar a nagy figyelmesség.
A super-marketet szeretem igazán. Mindenféle van benne és egy kosárral a kezemben órákig bóklászhatok, senki nem követ vagy figyel rám. Egyetlen nagy van a közelünkben és csak élelmiszert és apróságokat járunk oda vásárolni. Akkor még a zöldségeket csak a zöldségesnél lehet beszerezni, nincsenek ezek a mai behemót nagy áruházláncok.
Jorgosz egyik itthon-létekor elvisz a két sarokra lévő Nikos kávéboltba. A tulaj, Nikos és felesége, nagyon jó barátai. Nálunk egy tízessel idősebbek, de fiatalosak - miért is ne 35 évesen - aktívak, ügyesek, tevékenyek. Nikosz felesége egy alacsony, de szép nő, sötétszőke hajjal - amit világosabbra fest - és nagyon kék szemekkel. Két kisgyerekük van, egy fiúcska és egy kislány, a kislány örökölte mamája szép szemeit és szőke haját. Jorgosz családja csak tőlük veszi a kávét. A kávébabot nyersen hozza Nikosz, az üzletében pirítja. Az illat reggelenként bemászik az ablakon, annyira közel vannak. Az igazi finomra darált görög kávénak kétfajta változatát készíti, a nagyon sötétet és a szőkét. Eleinte nem szívesen iszom meg a görög kávét, nagyon emlékeztet a kinézetele az otthoni kávéhelyettesítőkre, amiket az utóbbi években árultak, de aztán beadom a derekam. Felfedezem a görög kávé isteni ízét. Arra is rájövök, a habos görög kávé készítése bizony nem kevés ügyességet kíván. Megtanulom, hogyan főzzem fel lassan a kávét és csak annyi ideig, amíg a habja felnő, de még nem fordul át magamagán, majd hogyan öntsem a kicsi csészébe magasról, úgy, hogy még több habot produkáljon. Ha a habban nincs lyuk, teljesen befedi a kávé felületét, akkor megdícsérnek, milyen finom kávét főztem. Én a szőkét szeretem, kevés cukorral főzöm és iszom, a sötét vagy a cukormentes nekem túl keserű.
Nikosznál nem csak kávé van. A kis üzlet egyik oldalának a fala telistele van fedeles üvegdobozokkal, mindegyikben különféle magvak: mogyoró, kesudió, pisztácia, dió, még egy csomó olyan dolog, amit életemben nem is láttam. Nevetnek rajtam eleinte, mikor mindenre mint egy kisgyerek, rácsodálkozom. Mindenbe belenyúlhatok, kóstolgatom is őket. Az üzlet másik oldalsó falán üvegszekrény és polcok, a polcokon italok, melyek közül csak a Metaxa-t ismerem, az üvegszekrényben csokoládék, olyan kis ezüstös és aranyos és piros csillogós csokik, gyönyörű csomagolásban, kimérve, mindenféle fajta, mint egy álom. A kedvencem lesz a Mona Lisa, a mai napig imádom. A kis csokikon kívül nagy tálcákon különféle sütemények, vannak ott eklerhez hasonlító kerek sütemények, de nagyobb alumíniumtálcákban lévő szirupos sütemények. A baklava-t már ismerem, de itt még legalább 5 fajta ilyen szirupos süteménnyel ismerkedem meg. Nem szeretem őket, túl édesek nekem, nem izgatják a fantáziámat, ezen csak csodálkoznak Nikoszék - na, látnának most, hogy szeretem őket..
Egy idő után majdnem minden délelőtt legalább egy órát velük töltök. Nikosz sokat futkos kint, beszerző körúton, a központba kell mennie majdnem naponta, késő estig van dolga minden nap, ilyenkor a felesége ül az üzletben, a gyerekekre a nagymama vigyáz. Mikor nincsenek vevők, jókat lehet beszélgetni, friss illatos kávé iszogatása mellett. Eleinte nem sokat beszélünk, hisz nem tudok egy mukkot sem, de lassan lassan, szó szó után, megragad bennem. Mikor otthon vagyok vagy a TV-t nézem vagy újságcikkeket másolok. Nem tudom miket irogatok, de azt igen, gyakorolom a betűket. Lassan megismerkedek a görög ábécével, az írott betűk olvasása is kezd menni, de az írás nagyon nehéz dolog. A kacskaringós betűk megformálása a papíron, hát kell hozzá gyakorlat.
Jorgosz hoz nekem egy kis magyar-görög útikönyvecskét a központból, ebben egész kis párbeszédek vannak, ezeket kívülről bemagolom. A híradók nézése közben rájövök, hogyan kell köszönni, elbúcsúzni és mik azok a szavak, amiket gyakorta használnak. Rájövök hamar arra is, hogy az anyukám által Kikiriki-nek hallott köszöntés a híradóban tulajdonképpen "Kiries ke kiri" vagyis "Uraim és hölgyeim". Őszire már elboldogulok egy egyszerű, a nyelvtani helyességét tekintve nem hibátlan, ám érthető beszélgetéssel.
Szerencse az első napok bénult alvása után hamar feltalálom magam és egyre több hasznos dologgal foglalkozom, hirtelen mintha a tanulás, Nikoszék látogatása, vásárlás, házrendezés mellett nem is lenne időm semmi másra.
