A július nagyon forró hónap. No nem szerelmi téren, ott langyosan fújdogál a szellő: Jorgosz minden második, harmadik nap jön haza és bár egyedül vagyunk a lakásban, mégsem kerül sor különösebb bolondozásokra. Jorgoszban nincs sok fantázia, ami a szerelmi légyottjainkat illeti, talán ő is ezt mondja rólam? Nem tudom, de a dolgok nem nagyon akarnak felforrósodni. Ő többnyire fáradt, aztán meg a dögmelegben nekem sincs kedvem nagy hancúrozásokhoz, hisz pár percen belül minden az emberre ragad, nagyon utálatos módon, így jobb minél hamarabb túllenni olyan dolgokon, amikor egymáshoz kell érni. Még az alvás is kínszenvedés egy ágyban, emiatt költözünk aztán be a franciágyba, hogy el tudjunk éjjel egymástól húzódni. A hálószobában van egy plafonventillátor is, az némi segítséget nyújt a nagyon forró júliusi éjszakákon.
Megértem a szieszta jelentőségét. Képtelenség normális dologgal foglalkozni a kora délutáni órákban, kívéve ha van klíma a lakásban, az pedig azokban az időkben nincsen csak irodákban. Ha meg ide oda lézengsz félholtan, pont estére merülsz le, amikor pedig végre hűvös van és a nyári esték különleges, jázminillattal terhes levegőjét fújdogálja be az alig érezhető tengeri szellő. Olyan érdekesnek tartom az emberek programját! Míg látszólag Görögországban a szervezetlenség uralkodik, az emberek életét nagyon szorosan behatárolják az íratlan törvények. Mindenre vannak törvények, arra mit hogyan és mikor kell tenni, mondani. A szieszta dolog is ilyen. Déli 1-2 óra után teljesen lecsendesedik az egész negyed és 6 óráig nem lehet semmit hallanni, még a levegő is mintha félálomban moccanna meg néha néha. Hat óra körül mintha egy méhkas kelne életre, beszűrődnek a zajok a többi lakásból, legtöbb helyen ilyenkor elkészítik a délutáni kávét és kiülnek vele a balkonra. Imádnivalónak tartom azt, hogy még akkor is adnak maguknak 10 perc lazítást egy kávé mellett, ha történetesen sietnek valahová. Nagyon szeretek ilyenkor otthon lenni és kiülni a balkonra. Mikor egyedül vagyok, délután nem alszom, nem nagyon tudok hozzászokni, otthon sosem dőltem le délután, nem is nagyon volt időm. Ilyenkor szeretek a kanapéra húzódni és egy kicsit tévézni vagy olvasgatni, tanulni. Mikor Jorgosz itthon van, akkor a görög program szerint délután ledőlünk, este pedig későig fent vagyunk. Este nagyon sokszor elmegyünk bóklászni, vagy a negyedbe, Kostas-nál kezdve a sétát, vagy kicsit távolabb megyünk, beülünk egy kávézóba vagy tavernába.
Kiderül, a kávéüzletes Nikosz évek óta tanul buzukin játszani és már egészen jól megy neki, mikor is van ideje még erre is? A buzuki a görögök egyik nemzeti hangszere, egy húros, pengetős, lanthoz hasonlító gitárfajta. A fémhúros hangszernek hagyományosan 3 vagy 4 húrpárja van, a teste kicsit körte alakú, a háta teljesen kidomborodik mint a mandoliné. Nikosz már egész szép dallamokat, egész számokat tud játszani rajta. Eljárunk néha esténként egy közeli "kutuki"-ba, ez a taverna-jellegű éttermek azon fajtája, mely inkább alagsorban található, nagyon picike, az asztalok közel állnak egymáshoz és régen a "rebetek", a népi felkelők gyülekező helye volt. A mai napig nagyon megszokott dolog, hogy ilyen helyeken különleges, eredeti társaságok gyűlnek össze, akik a vacsora elfogyasztása után énekelni kezdenek, melyet sokszor kísérnek hangszerek által nyújtott élőzenével. Fantasztikus az, ahogyan ezek az emberek szórakoznak. Itt a nagy bulizások ideje régen lejár 25 éves korig, már ott, ahol egyáltalán ilyen van. A görögök hírük ellenére mérséktartó népség, soha nem látok részeg embert, de olyan bulikról sem hallok soha, ahol szétvernék a házat. A felnőtt emberek szívesebben mennek el egy-egy tavernába vacsorázni, majd ott egyet énekelni és utána még egy-két itallal lezárni az estét, valamelyik bárban, ha éppen szinglik és fiatalok. Mi bárokba nem járunk, viszont a kutuki-t imádjuk. Amikor lehetőség van, eljárunk, Nikosz buzukizik és a köré verődő társaság énekel. Fantasztikus hangulatai vannak ezeknek az estéknek, feledhetetlenek. Eljön az augusztus és Jorgosz szabadságot kap, készülünk falura. Újabb izgalom nekem, fogalmam sincs, hogyan lesz ott, tudom, a két közvetlen szomszéd rokonság, majd bámulnak rám mint boci az új kapura... Ráadásul három hétig össze leszek zárva anyósékkal, izgulok előre, hogyan alakulnak a dolgok. Szerencse az erőltetett tanulási ritmusomnak köszönhetően már meg tudom magam értetni és meg is értem nagyjából mit akarnak, mikor hozzám szól valaki.
