Minden erőmmel azon vagyok, valami kis garzont kerítsek vagy egy családosoknak való bentlakásszobát. Hiába az egyre ínségesebb évek Romániában, megfelelő eszközökkel és kapcsolatokkal, mindent el lehet intézni. Jorgosz nem bánja, ha kell adjon valamit, amivel az ügyünket előre mozdítom, csak mást ne kelljen csinálnia, nem akar ő senkivel ezért beszélni vagy intézkedni, neki hagyjak békén, ha kell egy csomag kávé, karton cigi, farmer vagy egyéb ilyen görög "csodaárú", amivel akkor és ott csodákat lehet tenni, csak szóljak.
Van nekem egy távoli rokonom, egy idős házaspár, a férfi nyugalmazott egyetemi tanár, mérnök, akiket néha szombatonként meg szoktam látogatni. Nagyon kedvesek és ha nem lenne Jorgosz, még azt is megfontolnám, teljesen kiköltözzek a bentlakások közeléből, közel hozzájuk. Így azonban más a helyzet. Beszélek tehát Jóska bácsival, aki megígéri, megpróbál egy ismerősén keresztül valamit tenni lakásügyben. Időközben én itt-ott megemlítem, érdeklődöm, míg végül Jóska bácsi értesít, meglesz a garzon.
Tulajdonképpen nem nehéz elintézni, az ügy komplikáltsága abból áll, hogy a lakás a bentlakások közelében kell legyen. Mint állandó, munkahellyel rendelkező lakosnak, az akkori Romániában jogosult vagyok főbérleti lakásra. A bentlakások mellett lévő negyed azonban, túl jó helyen van ahhoz, hogy oda könnyen be tudna valaki furakodni ismerős nélkül.
A garzon, a bentlakás-komplexum szélén található tömbház harmadik emeletén van. Csak az úton kell átmenni és máris a komplex főjárdáján találja magát az ember, a bentlakás-sorok között. Jorgosz szobája, az én volt bentlakásom szobái, talán 300 m onnan. A lakás egy icuri-picuri kis előszobából, egy ugyanilyen icuri-picuri fürdőszobából és egy elég tágas szobából áll. Elég szomorúan néz ki, mikor először felmegyek, hogy megnézzem. Az előszoba parkettája fel van szakadozva a nedvességtől, ami a fürdőből szivárog ki, a falak koszosak, festetlenek, az ablakkeretek dettó. Viszont a kilátás gyönyörű. Nemcsak, hogy ellátok a szemben lévő kertes házak fölött messzire, de balra, srégen, rálátok a bentlakások egy részére és az útra, ami tőlük elválaszt. Az sem mellékes, hogy az egyetemre gyalog mehetek, de a villamosmegálló sincs messze, ahol reggelente a napomat kezdem, sőt a Vágóhíd is ott van mellettünk, ami később, mikor az üzletekben már nem lehet kapni soha húst, nagyon fontos szempont.
Beszélek Édesanyámmal, nem repes a boldogságtól, de rögtön jönni akarna, rendezni. Lebeszélem róla, mondván, csak januárban foghatunk neki, addig maradok a kis egérlyukamban. Nem a legjobb időszak festeni, költözni, a városban ahol élek, akár -25 fokra is lehűlhet januárban a levegő, de ez van, valahogy megoldjuk. Jorgosznak is tetszik, örül neki, hogy nem kell megválnia a bentlakás negyedtől, a barátaitól, ott is lesz meg nem is, ráadásul nem kell engem kísérgetni és nem utolsósorban, még annyi dolga sem lesz mint eddig, mindent majd rendezek én.
Karácsonyra, szilveszterre hazamegyek mert, míg az azelőtt való évben Jorgosz nem ment Görögországba, most igen. Ideges és összeférhetetlen vagyok, már nem bírok magammal, alig várom, nekieshessek a fészekrakásnak, számolom a napokat, magányos és féltékeny is vagyok, minden bajom van. Végre eljön a várva várt nap, mikor nekifoghatunk a szerelésnek, javításoknak, festésnek. Édesanyám, ahogyan ígérte, szabadságot vesz ki és eljön velem segíteni. Ketten keresünk szerelőket, javíttatunk ki mindent, de később bekapcsolódik Jorgosz is, és amíg én a munkában vagyok, addig két nap alatt Édesanyámmal kifestik az egész lakást. Végül költözünk, bútoraink egyikünknek sincsenek, pénz sem arra, hogy valami szuper bútorrendszert vegyünk, így a berendezés nagyon egyszerű lesz. Jorgosz vesz egy hosszú, nagyon szép világosbarna asztalt, amit a nagy ablak alá teszünk, az ajtóval pontosan szembe. Jó hosszú, mindketten tanulhatunk, írhatunk rajta, ha netán szükség lenne egyszerre tenni ezt. Jobbra bekerül egy polcrendszer tőlem, arra a Jorgosz tévéje, balra pedig két matrac egymáson a földön, melyeket este szétnyitunk. A földet beborítjuk faltól falig a legvastagabb padlószőnyeggel, amit csak találunk az üzletekben. A kis előszoba már problémásabb. A bejárati ajtó befelé nyílik és mikor nyitva van, eltakarja az előszobácska teljes jobb falát, ahol a fürdőbe nyíló ajtó van. A bal oldali részében az előszobának, amire rögtön teljes rálátás nyílik a bejárati ajtó megnyitásával, egy kis beugró található. A beugróban sötétbarna, fényes konyhaszekrény van a falon, alatta egy icuri picuri kis konyhapult. Itt enni csak egy embernek lehet, de rákerül egy rezsó, ezen főzök az egyetemi éveink alatt. Szerencse az evéssel nincs sok gondunk. Jorgosz a komplex kantinjában ebédel, én a gyár éttermében, de szombat vasárnap, vagy ha otthon vagyok, és természetesen szesszióban, főzni kell. Örökre emlékezetesek maradnak a nagy csülkös babgulyásos vacsorák, melyekre Jorgosz eleinte félve, aztán már teljes természetességgel meghívja barátait. A kis fürdőben egy zuhanyzó, WC, tükör polccal, itt sokat nem lehet tenni, csak a csaptelepet kicserélni és újból szigetelni az ajtó küszöbe alatt a falat, mert majdnem az ajtó mögött rögtön zuhanyzunk. Picike az egész, ráadásul mi mindketten magas emberek vagyunk, de nagyon boldoggá tesz mindkettőnket a saját lakás tudata.
Alig rendezkedünk be, februárban Jorgosz elmegy egy barátjával Magyarországra. Nagyon irigykedem, annyira mennék, de ennek több akadálya, de a legis-legelső, hogy engem nem hívnak... De nem is mehetnék, hisz az útlevél dolog egy kész mizéria akkor Romániában. Nincsenek útleveleink, illetve aki már volt egyszer külföldön, annak van, de nem otthon a fiókjában, hanem a rendőrség fiókjában. Ha én külföldre szeretnék utazni először is kérvényezni kéne a helyi rendőrségen, aki rögtön leellenőrizné, hol dolgozom és van-e szabadságom. Ha ez rendben lenne, a következő lépés a szülővárosomhoz továbbítani a kérvényt, aki választ kell adjon majd arra, van-e útlevelem és ha igen, eltelt-e 2 év az utolsó utazásom óta. Ha nem, akkor automatikusan nemleges a válasz, mert egy egyszerű halandó nem mehet minden évben. Természetesen le lenne ellenőrizve, milyen a kapcsolatom az "idegen elemekkel" és mivel besúgókból van elég, hát biztos lehetek benne, hogy tudnak a görögömről, ami azt jelenti, szó sem lehet arról, útlevelet kapjak. Így hát szóba sem jön az, hogy Jorgoszt elkísérjem, maradok 10 napig egyedül, ami pont megfelelő idő, kipihenjem a lakással kapcsolatos sok idegességet és kicsit előre készüljek a vizsgaszesszióra.
Annak ellenére, hogy viszonyom Jorgosszal nem szóváltás- vagy problémamentes, ez a legjobb évem. A román szaknyelvet sikerül tökéletesen elsajátítanom, de a konyhanyelv is már remekül megy, hisz Jorgosszal ezen a nyelven beszélünk egymással. A jegyeim nagyon jók és első év, hogy nem maradnak vizsgáim őszire. Nyugodt vagyok, pihentebb, kiegyensúlyozottabb és bizakodóan nézek a jövőbe amikor a nyár elején, július 15-n Jorgosz elbúcsúzik kerek két hónapra.
Úgy érzem az élet szép, enyém a világ, minden rendben van, még akkor is, ha két hónapig megint egyedül leszek.
