A támadás abból áll, hogy ahol lehet, elé kerülök. Ez nem esik igazán nehezemre, mert ugyanabban a bentlakásban lakunk és egy emelet választ el egymástól, az én szobám majdnem az övé alatt van, tehát az épületnek ugyanabban a felében. Mikor hangosan zenél, lehallatszik hozzám, ha nyitva az ablakom. Ez a bentlakás a jobb fajtájúakból való, mert két-ágyas szobákban lakunk. Hihetetlen luxus a többiek, normál halandók lakókörülményeihez képest, akik akár hatan-heten is laknak egy szobában. Szobáink kényelmesek, igaz nem tartozik hozzá fürdőszoba, de ez nem okoz senkinek lelki traumát. Hja kérem, a fiatalság mindent kibír! Az egyetemen semmi esélyem Jorgoszba botlani, mert ő más egyetemre jár, más épületbe és főleg, a szemináriumok, előadások amiket követ, inkább délelőtt vannak, míg én mindig csak délután járok órákra. Aztán ott vannak az edzések, amiknek előbb utóbb tudom, végük lesz, mert végülis nem az ő csapatukat kell edzenie az edzőnknek, hanem a mienket. A legjobb vadászóterület tehát marad a bentlakás.
A napok telnek, lesem a pasit az ablakból, folyosón, a bentlakás előtti padokon, illegek billegek előtte, szemezek vele, vigyorgok neki, de amit elérek az egyelőre az, hogy alaposan belezuhanok. Részéről semmi jele az érdeklődésnek, amitől én még hülyébbnek érzem magam és az egész szituációt. Abban sem vagyok biztos, szerelem-e ez vagy csak egy elkényeztetett "jó nő" - ahogy barátaim jellemeznek - reakciója az érdektelenségre. Az is lehet, csak egy hülye beképzelt szőke vagyok.
Szerencse, hogy ebben az időszakban, életem kellemes és szeretetteljes színfoltját jelenti Karina.
Az egyetem kezdete óta nagyon jó barátságba kerülök egy román lánnyal, aki valahonnan Bukarest mellől, egy kisebb faluból származik Amolyan "vad román", ahogy mi őket nevezzük. Eleinte azért kerülünk kapcsolatba, mert egymás mellett vannak a szobáink és ő is sportol. Aztán őszintén megszeretem Karinat és elválaszthatatlanok leszünk, egészen addig, amíg ő egy évvel előttem elvégzi az egyetemet. Egy végtelenül kedves, életrevaló, önzetlen lány, aki ahogy felfedezi az én nagyon rossz román tudásom, rögtön mellém áll és az egész első évben korrepetál velem, majdnem minden tantárgyból. Ő is akkor találkozik életében először a gyakorlatban a "kisebbséggel" és rém szórakoztatónak találja, hogy mivel én magyar iskolában végeztem és magyarul felvételiztem az egyetemre, első évben alig értek valamit a tananyagból. A szituációt fokozva, nagyon sokszor megviccel, megtanítva nekem olyan kifejezéseket, amikről elhiteti, hogy valami egészen semleges dolgokat jelentenek és mikor valahol elsütöm őket, kiderül, hogy bizony pikáns kis csattanók. Rengeteget nevetünk a sok félreértésen, amíg végül, nagyon hamar, átveszem az ő beszédstílusát és kifejezéseit, valamint lassan arra is emlékezni kezdek, amire sikertelenül, az iskolai 12 év alatt próbáltak román órákon megtanítani.
Karinanak a barátja görög és mit ad Isten, jó barátja az én kiszemelt áldozatomnak. Mikalis egy vajként kenyérre kenhető, aranyos pofa. Amolyan mackós típus, aki imádja Karinát és érte mindenre képes. De értem is, hisz Karina barátja vagyok. Sokat vagyunk együtt, szabad pillanatainkban Karina szobájában üldögélünk hármasban. Karina egyedül lakik és éjszakába nyúló, nagy beszélgetéseket tartunk, ilyenkor mindenről szó esik, ami csak eszünkbe jut. Nem mondhatnám, hogy Mikalis sokat mesélne Görögországról, vagy hogy engem túlságosan érdekelne, milyen is ott az élet. Engem görög viszonylatban csak a kiszemelt pasi érdekel, róla érdeklődöm, eleinte csak finoman, ne derüljön ki, hogy olvadozok utána. A házasság, kiköltözés ezen a ponton eszembe se jut. Mindhárman ugyanarra ez egyetemre járunk, Karina és Mikalis egy évvel fölöttem és természetesen nappali tagozaton. Mivel Mikalis-nak is gondjai vannak a nyelvvel, ezért Karina anyás módon tanítgat mindkettőnket, cserélgetjük a jegyzeteinket, pletyózunk közös tanárainkról és egyéb egyetemi témákról. Én nem is érzékelem valójában, hogy "estis" lennék, hisz a többi diákkal lakom ugyanazon a helyen, velük cserélgetem jegyzeteimet, csak nekem több időm jut alvásra...
************
Mikalis, mint minden görög srác - ahogyan majd később ezt tapasztalom -, nagy zenerajongó. Olyan zenéket hallgatnak, amik nekem ismeretlenek, de én nem vagyok egy mérvadó személyiség, hisz többnyire a disco zenét kedvelem és mellette jó ismereteim vannak a rock, hard rock és heavy metal terén, bátyám révén. Erdélyben annak idején nagyon dívik ez a stílus, míg a görögök nem ezt, vagy jobban mondva, nem csak ezt hallgatnak. Az egyetemi városban lakó görög srácok egyike sem hallgat népzenét, de hallgatnak egyéb görög zenét, később megtanulom majd a zeneszerzők, énekesek neveit, mint például Jorgosz Dallarasz, Harula Alexiu, Vasilis Papakonstantinu. Dallarasz egyes dalai teljesen elérzékenyítenek, pedig halvány gőzöm, miről szól a dalszöveg.
A románok, magyarok, illetve a belföldiek közül senkinek nincs lemezjátszója. Luxus ez egy bentlakásban, a normál bentlakásokban szó sem lehetne róla, hisz biztosan lába kelne, az ilyen "elit", vegyesen sportolókból és idegenekből álló bentlakásban lehetne ugyan, de kinek van arra pénze, vagy kinek engednék a szülei, hogy otthonról elhozza? Így maradnak a nagy bulizások egy-egy wakman mellett, vagy a nagy dumcsik a rádióadás hallgatása közben.
Mikalisnak van lemezjátszója, a legújabb Panasonic. A görög fiúk nagyon összetartóak, mindenüket megosztják, együtt járnak bulizni, a városba csatangolni és ebédekre, vacsorákra éttermekbe, ez utóbbi nekem nagyon szokatlan, hisz én nem így nevelkedtem. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltunk családostól étteremben, amíg otthon laktam. Így hát természetes, hogy a lemezjátszó is innen oda vándorol, de legtöbbet mégis Karina-nál van. Elkérem Karinatól kis időre, aki boldogan kölcsönadja. Ő már harmadéves, sokkal több a tanulnivalója, mint nekem, aki másodévre járok. Főleg hogy az esti tagozaton kevesebb az óra, délelőtt szabad vagyok, jobban be tudom osztani az időmet. A lemezjátszó tehát nálam landol és le is parkol becsületesen hónapokig. Imádom. Sokat vagyok a szobámban, már amikor a szobatársamtól meg tudok szabadulni, aki ő maga is görög sráccal jár. A lemezjátszóval a lemezek is jöttek, nagyon sok lemez, de legtöbbet a "Breakfast in America"-t hallgatom, óriási kedvenc, nem is gondolom, hogy majd 50 évesen is összeszorul a szívem, ha hallom. A boldog lemezhallgatás hónapokig tart, addig, amíg a kiszemelt pasim ki nem találja, hogy neki is kéne a lemezjátszó és ezt Mikalis-on keresztül kommunikálja felém. Részben mérgesít, részben boldogít a dolog, mert itt a várva várt alkalom, hogy egy "szia"-nál többre jussak.
Egy nevezetes délután kicsípem magam és felbandukolok a lemezjátszóval a harmadik emeletre. Tudom pontosan, hogy Jorgosz otthon van, hallom a zenét az ablakából. Szeptember van, egy csodálatos, napos délután, még kellemes meleg. Bekopogok, kinyitja. Kellemetlenül érint, hogy Mikalis is ott van, nem is gondoltam volna, nem így képzeltem. Semleges duma következik, miközben Mikalis halálra idegesít, mert tudja, hogy titokban szerelmes vagyok Jorgoszba és minden alkalmat megragad, hogy Jorgosz háta mögött hülyéskedjen, kacsint, vigyorog, Jorgoszra mutogat és idétlenül viselkedik. Elegem is van hamarosan az egészből és elköszönök. Jorgosz meglepően kedvesen köszön el és megígérteti velem, hogy másnap du. felugrok egy kis közös zenehallgatásra. A közös zenehallgatás szokássá válik, de szokássá a nagy dumák és az együtt eltöltött szabadidő. Én továbbra is szerelmes vagyok, ő meg minden alkalmat megragad, hogy velem legyen. A másik csajról nem esik szó, de tudom, hogy van, megvan. Aztán egyik este, egy polipkonzerv és egy üveg vörösbor után megcsókolom. Igen, én. Már nagyon nem bírok magammal és nem bírom kivárni már, hogy ő lépjen. Aznap éjszaka ott alszom. Az együttlét nem olyan fergeteges, mint az azelőtti nagy szerelmemmel, de megvan a remény, hogy jobb is lesz belőle.
Elkezdődik egy új, számomra megalázó fejezet. Együtt is vagyunk, meg nem is. Esténként felcuccolok, de ő ezt titokban szeretné tartani. Nem igazán lehet vele megbeszélni a dolgokat, én úgy gondolom, részben a csaj miatt - akivel a kapcsolata teljesen zűrös és beszélni sem akar róla, részben csak úgy, mert ő még nem igazán tudja, mit kezdjen velem. Ez kimondottan sértő számomra és annyira felbirizgálja az egomat, hogy semmi intő jel, ami arra utalna, hogy valójában nem találunk, nem jut el az agyamig. A napok telnek és én bújkálok, mintha valami rosszat tennék, mintha törvénytelen kapcsolatban lennék. Utálatos dolog, hogy is mentem bele, de benne vagyok. Nyakig.
