A karácsony és szilveszter rendhagyóan telik mindig Görögországban, teljesen másképpen ünneplik mint otthon. A tavaly már annyira vártam, azt hittem lesz egy nagy buli és táncolni fogunk, aztán nem lett semmi ilyesmi. Nem mintha rosszul telt volna, de teljesen másképpen, mint otthon. A tavaly is Nikoszéknál voltunk, az idén is oda készülünk szilveszterezni.
Karácsonykor általában a családtagok mindannyian együtt vannak. A karácsonyfát feldíszítik már december első napjaiban. Ennek alig lehet ellenállni, mert az üzletekben már novembertől megjelennek a karácsonyi díszek. A tavaly, az első együtt töltött Görögországi karácsonyomkor nem díszítettem fel a fát, csak 24-e délutánján, de végül az idén engedek a szokásnak. Minek is várjak vele, bárkihez megyünk, ott a karácsonyfa, az esti hangulatot a villogó égők annyira széppé teszik, hogy megkívánom. Nincs gyerek se, akinek el tudnám játszani a „Mennyből az angyal”-t december 24-n este, ahogyan azt nekünk a szüleink tették.
Sosem felejtem gyerekkorom karácsonyait, mindig arra emlékszem, hogyan vitt el Édesapám kora délután sétálni, hogyan ujjongtunk, mikor hazaérve láttuk, csodák csodája, megjött az Angyal! Na itt ilyesmi nincs, rajtam kívül az egész angyalka-ajándékozás-díszítés dolog senkit nem érdekel, így már december első napjaiban áll a szép fa, nem túl nagy, de nem is kicsi. Nem ismerik a szaloncukrot sem, nem is lehet kapni sehol, még nem léteznek a mai nagy bevásárlóközpontok ahol a világ minden részéről származó, mindenféle pityiripalkót lehet kapni, így a színes díszekkel variálok. Eleftheria fája gyönyörű, neki kis jászol is van a fa alatt, de nálunk ebbe már végleg nem megy bele senki a kommunista családból, így jászol nélkül maradok, de nekem is van szép fám. Ha nem lenne a román forradalom, akkor talán egy egészen békés, kellemes karácsonyunk lehetne, de így izgalommal, félelemmel, szorongással teli.
December 24-n este rémesen egyedül érzem magam. Tudom, otthon ilyenkor együtt a család és ajándékokat osztanak szét, melyek bármilyen kis értékűek is legyenek, mégis jól esik mindenkinek a gesztus.. Jólesik a gondolat, hogy mások valamivel kedveskedni akarnak. Jorgoszéknál ez nem szokás. Egyáltalán nem szokás az ajándékozás. Egy kezemen meg tudom számolni, mikor kaptam ajándékot Jorgosztól jeles napokon vagy ünnepekkor. Egyszer próbáltam vele erről beszélni, de nem tudta megérteni, mi a bajom és a végén alaposan összevesztünk, ő azt vágta a fejemhez, hogy mennyire hálátlan vagyok, hisz mindig hozott nekem valami ajándékot, amikor Görögországból visszajött. Igen, ez valóban így van. Nem is arról van szó, hogy valami értékes dologra vágynék, de szeretném ha a mindennapokat megszakítaná a karácsonyi ünnepi hangulat. Jó lenne ha jelképes ajándékokat vehetnénk egymásnak, hogy örüljünk neki és jó hangulatban, szépen telhetnének a napok. Ő ezt nem érti mire való a jelképes ajándék, ha úgyis csak jelképes és valami haszontalanság, akkor meg minek, hisz mindenünk megvan ami kell és ami nincs, majd megvesszük amikor aktuálissá válik. Így hát december 24-e este otthon telik, mint bármely másik napon, képtelen Jorgosz felfogni, mi az ami hiányzik, én meg nem értem, amit ma igen, hogy hogyan nem értheti. Hát hogyan is értené, hisz soha nem látta, hogyan ünnepeljük mi otthon a karácsonyt.
Másnap, 25-n délben anyósomnál ebédelünk, ünnepi ebédet, este pedig elmegyünk a barátokkal valamerre szórakozni, egy zenés helyre. Az ételek sem azok amik nálunk. Igen, általában itt is a húsos ételek az elsők karácsonykor, de nem kimondottan a disznósült. A töltött káposzta végleg nem ünnepi étel, nem is úgy készítik ahogy mi, hanem édes káposztából, melyet a végén citrommal savanyítanak. Készítenek hozzá egy citromos-tojásos habarást, mely olyan állagú lesz mint a tejföl és ugyancsak savanykás. Nekem ez a változat is ízlik, de ez nem ünnepi kaja, így le kell róla mondanom a karácsonyi menüben. Az utóbbi évtizedekben vált hagyományossá a töltött pulyka karácsonykor, anyósom minden évben készít. Gesztenyével, fenyőmaggal, rizzsel készül a töltelék, a sütőben sül a hús, nagyon ízletes eledel, nem panaszkodhatom. A szilveszteri ünnepi étkezés este, illetve éjszaka történik, így van valami végre, ami hasonló a mi szokásainkhoz. Megint főleg húsételek, de már lehetőleg büfésebb jelleggel elkészítve, hogy az emberek csipegethessenek kedvükre egész éjszaka, már az, aki marad egész éjszaka. Van egy hagyományos kalács jellegű sütemény is, ezt „vaszilopita”-nak nevezik, vagyis a király kenyerének és eldugnak benne egy érmét. A süteményt kétféleképpen készítik, van kevert tésztából való és kalácstésztából való, így olyat lehet választani a pékségekben és cukrászatokban, amilyent az ember szeret. Nem sokan készítik otthon ezeket, illetve igen, az idősebb korosztály. Még ajándékba is szoktak vinni, mert ezt a süteményt csakis ezekben a napokban fogyasztják. Mindig éjfél után vágják meg és az egészet fel kell szeletelni, ki kell osztani a jelenlévők között, hogy az érme valakinek jusson. A háztulajdonosoknak mindig több szelet jut, mert osztanak szeletet magának a „háznak” illetve a vendéglátó családnak, de a Télapónak is, az „Agios Vasilis”-nek, aki ilyenkor, december 31-n hozza az ajándékokat a gyerekeknek. Agios Vasilis tulajdonképpen Szent Bazil-t jelent (bazil jelentése királyi), ezt a névnapot ünneplik aznap. Akihez az érme jut, azt tartják az elkövetkezendő év szerencsésének. Sok helyen külön ajándékot is adnak neki, céges, vállalati bulikon pedig sokszor egész szép meglepetés, például utazási csekk is várhatja a mázlistát. Ezeket mind másodjára tapasztalom meg megint Nikoszéknál. Eleftheria ügyes háziasszony, finom dolgokat készít és jól érezzük magunkat. Éjfélkor egy pillanatra lekapcsolunk minden villanyt, teljes sötétség borul a házra, majd rögtön fel is kapcsolunk minden fényt. Egymást megcsókoljuk, megpusziljuk és boldog új évet kívánunk, pezsgőbontás azonban nincs, nem szokás sehol.
Éjfél után jön a szórakozás: nem a buli, ahogyan az nálunk lenni szokott, hanem....a kártyaparti! Bizony, szilveszter éjszakáján a görögök kártyázni szoktak és pénzben! Olyanok is, akik egész évben nem kártyáznak, szilveszter éjszakáján leülnek és vérre menő komolysággal játszanak órákon keresztül, jobb helyeken ilyenkor szép nagy összegek cserélnek zsebet, de rossz esetekben, a felső tízezer kártya- és rulettasztalain: egész vagyonok. Én nem nagyon szeretek kártyázni, illetve nem szilveszterkor, de választanom kell: vagy egyedül szomorkodom egy sarokban fényképalbumokat nézegetve, esetleg a Tévét bámulva, vagy beállok kártyázni. Így hát én is beállok, pénz helyett paszulyszemekkel játszunk, melyek mindegyike azonban 1 drachmát képvisel, így a végén rendes pénzben számolunk el a kasszával és egymással. Hajnal felé még egyet csipegetünk, likőrt iszunk, kávézunk, majd hazamegyünk. Otthon belépés előtt még egy hagyományos szokásnak teszünk eleget és a küszöbre dobunk, úgy hogy szétcsattanjon, egy piros, érett gránátalmát. Ez állítólag szerencsét hoz az új évben, én egyelőre csak a szétfröccsenő levet és a szétguruló szemeket látom, amiket nekem kell felmosni, összeszedni.
Elgondolkodom amíg lefekvéshez készülődöm, nem mondhatnám, hogy rosszul telt volna, de ugyanaz az evés körüli baráti összejövetel, tánc nélkül és több étellel, amit már ismerek. A későbbi években egyetlenegyszer lesz igazi bulizós szilveszterem, mikor egyik magyar barátnőmnél tartjuk meg azt.
