A buszon van időm gondolkodni. Az sem mellékes, annyira fáradt vagyok az utóbbi idők készülődéseitől, hogy örülök, hogy ülhetek. Sokmindenen elmélázok, azon is, mi lesz, ha mégsem lesz jó? Visszakullogok, mint a farkát maga alá húzó kutya? Nem, ilyen nincs, ennek mennie kell! Vajon anyósékkal milyen lesz a viszonyom?
Eszembe jut az az egyszeri alkalom, amikor Anyósékkal találkoztam.
Még eléggé az elején vagyunk a kapcsolatunknak, Jorgosz a bentlakásban lakik, én pedig a kis egérlyukamban. Húsvétra érkeznek a szülei, a szokásos módon, a diákbusszal. A busz délelőtt 10 körül kell megérkezzen. Úgy számítunk, bőven lesz időm reggel korán felkelni, összeszedni magam, a cuccaim, és hazamenni. Igenám, de a busz reggel 5-re beérkezik.
Talán soha azelőtt nem történt-, és soha utána nem történik ez meg. Arra ébredünk, erősen kopognak az ajtón. Jorgosz felháborodva szól ki nagy álmosan:
-Ki az?!
Mikor meghallja a választ, majd elájul ijedtében, sárga lesz mint a viasz.
- Jesszusom, kelj fel, kelj fel! - kezdett rázogatni, én azt sem tudom fiú vagyok vagy lány.
- Mi történt, tűzben a bentlakás vagy mi a csodáért kell nekem most 5-kor felkelnem? - és már fordulnék a másik oldalamra.
- Itt vannak Anyámék az ajtóban!!!!! - sziszegi Jorgosz a fülembe.
Ettől az álmosság percek alatt kiszáll a szememből, fejemből és úgy ugrok fel az ágyból, mint akit a kígyó mart meg. Tudom, milyen kényes téma, tudom, hogy Jorgosz egy szót sem szólt rólam. Akkor nem értettem és mérges voltam rá, de mai fejjel megértem. Jorgosz 21 éves akkor én 22, Jorgosz anyja 41. Elhiszem, hogy nem örültek volna annak, ha hallják, fiúk 21 évesen lekötelezte magát, tulajdonképpen együtt él egy 22 éves lánnyal. Az ajtóban állnak és megint kopognak, nem értik, miért nem nyit ajtót. Végül Jorgosz magára szed valamit és résnyire kinyitja az ajtót, ahol kiszól nekik, hogy ..izé..várjanak már egy kicsit...mert nincsen egyedül. Közben én is rohamtempóban szedem magamra a ruhadarabjaimat, mosakodásról szó sem lehet, mindent, ami nem kerül rám, dobálok be az első utamba került sporttáskába. Talán 5 perc sem telik el és készen vagyok, Jorgosz kitárja az ajtót és én szemtől szembe találom magam az anyjával.
Majdnem olyan magas mint én, egyenes hátú, még a sok utazás után is mintha frissen lenne mosakodva. A haja természetesen hullámos, rövid, már lassan őszülő, de úgy áll, mintha most jött volna a fodrásztól. Öltözete klasszikus, szoknya, blúz, felöltő, de feltűnően sok az aranyékszer rajta, sokkal vastagabbak mint amilyeneket mi Erdélyben szeretünk. A lánc is vastag a nyakán, a kezein gyűrűk, csuklóján karperec. Nem csúnyák, sőt..de nekem elég szokatlan. Elég ellenségesen mér végig. Apósom mellette tolakszik, jóval alacsonyabb anyósomnál, majdnem egy fejjel az. Teljesen fehér a haja, ő akkor már 66 éves. Nagy a korkülönbség köztük. Apósomat rögtön, első látásra megkedvelem és ő is engem. Nagyon szimpatikus az arca és hamiskás félmosoly bújkál a szája sarkában. Fekete kabátjában, alatta kosztümjében, fényes cipőjében, fésült fehér hajával, alacsonysága ellenére tiszteletet ébresztő jelenség.
Tudom Jorgosztól, mindketten egyszerű emberek. Anyósom az általános iskolát sem végezte el, a falu, melyben született és nevelkedett, az egyik legszegényebb falu a Pelloponéz félszigeten. Sokan voltak testvérek, jó ha jutott arra, mindnek legyen cipője télen. Alig 19 éves, amikor a szomszéd faluból származó Kosztasz kiszemeli magának és feleségül kéri. Apja nem kéri ki a véleményét, örül, hogy jövőt biztosít a lányának a szabó Kosztasz oldalán, ráadásul Athénban és kimondja az igent. A fiatal lány eleinte keservesen sír, aztán megbékél sorsával. Hisz így szokás ezt a falukban, tudja ő jól, de szeretett volna egy hozzá illő társat, egy fiatalabbat... Mikor ő születik az országban polgárháború dúl, mely 1942-től 1949-ig tart. A kommunista hadsereg az egész országot irányítása alá akarja vonni. A polgárháborút végül a britek segítségével lehet majd lezárni, az eredmény 150.000 áldozat, 65.000 emigráns, melyekből több ezer Magyarországra érkezik. Kosztasz ekkor már kommunista meggyőződéséért börtönben és koncentrációs táborokban szenved, egyik bátyjával együtt, így ő ebben a polgárháborúban nem vehet részt. 16 évet, bátyja összesen 20 évet lesznek bezárva. Akkor kerülnek fogságba, amikor 1935-ben Kondyllisz tábornok puccsa után, visszaállítják Görögországban a monarchiát és II. György király hazatér. Az országban 22 helyen létesítenek koncentrációs táborokat, börtönöket és száműzetési helyeket, de a leghírhedtebb, ahol Kosztasz és bátjya is embertelen körülmények között vannak fogságban egy időben, a Makroniszosznak nevezett sziget. Nem sokan kerülnek ki onnan teljes elmével, Kosztasz szerencsés, erős szervezet, gyakorlatilag egészségesen, bár néhány apróbb problémával, kerül ki a fogságból. A börtönben megtanul varrni is, így miután szabad lesz, tovább fejleszti a megszerzett tudást és szakmát alapít. Mikor pár év után bíztosítani tudja megélhetését, családalapításra gondol, így kerül a szomszéd faluba, ahol megkéri az akkor még fiatal lány anyósom kezét. Felköltöznek Athénba, ahol lakást bérelnek, egy két szobásat, hogy az egyik szoba szabóműhelyként funkcionálhasson. Magukhoz veszik apósom bátyját, aki soha nem lesz már teljesen egészséges a húsz év börtön után. A nappal szabóműhely szobában éjjel a fiatal pár, a nappal "szalon" és próbateremként funkcionáló másik szobában éjjel a Jorgosz nagybátyja alszik, és ez így marad végig, még akkor is így laknak, mikor én már különválok Jorgosztól. Nem csoda hát, ha ennyi kínlódás után, határozott elképzelése van anyósomnak, milyen menyet szeretne. Egyetlen pozítivum, ami sokat nyom a latban apósomnál, hogy szocialista ország szülöttje vagyok és azokat az elveket sulykolták belém, gondolja ő, melyekért ő majdnem az életével fizetett.
Egy hetet maradnak, hotelben laknak, közel a bentlakáshoz. Ez az az egyedüli alkalom, mikor kicsit betekintést nyerhetek a görögök életébe, mert a Húsvétot együtt ünnepeljük, egy közeli falusi vendéglőben, egy olyan helyen, ahol a görögök megszervezik a báránysütést. Ekkor látom először, hogyan húzzák a bárányt úgy ahogy van, egészben a nyársra, hogyan sütik, hogyan szórakoznak a sütögetés mellett és milyen fergeteges kedv tud kialakulni. Annak ellenére, hogy anyósomék is ott vannak és anyósom folyton fúj szegény Jorgoszra, hogy miért nem velük foglalkozik többet, én nagyon jól érzem magam. Ez az egyik olyan alkalom az együtt eltöltött éveinkből, mikor felhőtlen boldogságot érzek. Ott van Karina is Mikalisszal, nagyon jól telik, nagyokat sétálunk az erdőben, eszünk, táncolunk.
Vajon most az út végén ilyen vidám napok várnak rám, vagy csak gond és bosszúság, esetleg csalódás? Van min gondolkodni ahogy a busz egyre csak távolodik mindentől, ami addig az egész világomat jelentette..
