Mese nincs, ha már hőst játszottam, azzá is kell váljak.
Már a rákövetkező napon rájövök, milyen nehéz helyzetbe hoztam magam. Ki kell költöznöm a bentlakásból. Nem kapok többet igazolást munkahelyről, ugyan ez kitart még ebben, a 2. évben, de jövő ősszel bizony be kell valahová állnom dolgozni. Motoszkál bennem a "jaj be hülye vagy édes fiam"..de elhessegetem. Erős, ügyes vagyok, biztatom magam, megoldom.
Jorgosz természetesen nem vesz részt aggodalmaimban, félelmeimben. Nem tud megnyugtatni, nem is akar, nem avatkozik bele - arról nem is beszélve, még mindig két tablón játszik és én tűröm. Utólag úgy gondolom, nem is érdekli az egész, sőt talán örül annak, hogy nem leszek annyira a feneke alatt... Most már azt is tudom, a görög férfiak nem tudnak kommunikálni. Ugyan ez a legtöbb férfira érvényes, de a görögre többszörösen. Nem volt honnan látni, nem volt kitől tanulni. Jorgosz szülei teljesen hagyományos kispolgári életet élnek Athén egyik negyedében. Mindketten ugyanabból a faluból származnak, anyja írni, olvasni sem tud rendesen. Apja 16 évet volt börtönben kommunista volta miatt, Jorgosz a kommunista párt ösztöndíjával tanul Erdélyben. Anyja mindig teljesen alávetette magát apja akaratának. Mi lehet a közös a szülei által átadott életformában, élettudásban és az én erdélyi intellektuel szüleim által nekem átadott életbölcsességben? Semmi, semmi az égvilágon. Akkor még úgy gondolom, ez nem baj, mindent áthidal a szeretet. Hogy is ne gondolnám így a sok Jókai könyv után?
Sajnos azonban az élet nem leányregény, így sürgősen neki kell fognom új lakást találni magamnak.
Nem remélt támaszt találok Jutka barátnőmben. Ugyan majdnem gyerekkorunk óta ismerjük egymást, de a barátságunk hol feléled, hol lelankad. Jutka komolyságával és lexikális tudásával minden pasit elriaszt magától, de potenciális barátnőket is. Ki meri vállalni, hogy leég mindennapi témákban, általános műveltségi tesztben, melynek mintha naponta alávetné barátait Jutka akaratlanul?
Jutka segítségével találok egy kis szobát egy német néni hátsó udvarában. A ház, melynek valamikor fáskamrája lehetett a kis szoba, nincs messze az egyetemi negyedtől, de a villamos vonalaktól, valamint Jutka szobájától sem, ő is albérletben lakik. Icuri-picuri kis kamra az enyém, fogalmam nincs, hogyan férek oda be a cuccaimmal, de beférek. A néninek van egy kutyája, én imádom az állatokat, a kutyákat különösen, hisz a szülői házban is vár mindig a kuvasz, mikor hazamegyek. Nagyon hamar barátok leszünk a fehér jószággal, aki becsületesen őrzi a házat, ha megáll valaki a kapu előtt, éktelen ugatást csap. A szoba örök emlék marad, sosem fogom elfelejteni. Ahogy a kaput kinyitom, egy hosszú aszfaltjárda elvezet a főlakás mellett, mely után rögtön a szobába léphetünk, külön kis épületben. Az ajtaja rögtön az udvarról nyílik. Ahogy belépek, balra van egy kis asztal két székkel, utána egy szekrény, az asztallal szemben az egyszemélyes ágy. Jobbra, a szobától függönnyel elválasztva egy jó nagy fürdőkád. Imádom. A szoba rendkívül nedves, hideg. Ezt sem bánom, mikor otthon vagyok, folyamatosan megy a villanyrezsó. Kis földi paradicsomnak tűnik előttem, hisz tudom, itt leszek igazán független, itt leszek felnőtt és úgy hiszem, itt fogom megálmodni életre szóló álmaimat, melyek majd kiemelnek a szürkeségből, a többiek közül és nagyot fogok alkotni. Igen, még mindig a 13-14 évesek álmát álmodom.
Becuccolok, Jorgosz nem segít. Megvan az ok, éppen mosolyszünet van, megint morgok rá, valahogy felelőssé teszem mindenért - az is - és nem akarom hogy segítsen. Nem szomorú tőle, nem is kéri, hogy segíthessen, úgy tesz, mintha nem az ő dolga lenne, mintha olyasmiről lenne szó, ami őt nem érinti. És én még mindig nem adom ki az útját, pedig nem ilyesmihez vagyok szokva. Talán éppen ezért, ki tudja?...
A rákövetkező napokban elmegyek a gyárba, ahonnan a kézilabdaklub a munkaügyi igazolásaimat kapta. Megbeszélem a munkaügyi felelőssel a dolgaim és nem várt pozitív fejleményként, rögtön felvesznek. Egy kikötéssel: hogy elkezdem a munkát már a jövő héttől. Boldogan beleegyezek és valóban boldognak érzem magam. Úgy érzem, új életet fogok kezdeni, saját lábaimra állok, dolgozó nő leszek, micsoda nagy dolog. Talán, hátha..sikerül a görögöt is kirúgnom. Csak lelki nyomor ez a veled is de nélküled is kapcsolat.
A következő hét elején önbizalommal eltelve, boldogan lépek ki reggel 6-kor a csípős hidegbe, hogy a közelben lévő villamosállomáson felüljek a szerelvényre, mely a szabadságomat biztosító gyárba visz..
